Hy my dear cupcakes!
Bocsánat,hogy ilyen sokáig nem voltam, de a suli leszívta az agyamat. De vissza tértem egy extra hosszú résszel remélem ez kárpótól titeket.
Jó olvasást! :)
Mindig is unalmasnak találtam a főnöki gyűléseket, de nem zavartak, hiszen apám dolga volt, egészen mostanáig. A fejében vette, hogy amint betöltöm a tizenkilencedik életévemet, elkezd "kiképezni" a főnök dolgaira. Természetesen még nem akart vissza vonulni, de mindig azt mondogatta, hogy "Fiam, jobb mindent előbb elkezdeni, mint később!". A mai nap fontos volt, hiszen szomszédos és egészen távoli szigetekről is jöttek vendégek, a tízéves nagy megbeszélésre. Ott kellett állnom, mindenkinek egyesével köszönni, és hallgatnom dícsérő szavaikat.
-Ó, Hablaty ,mekorrá megnőttél!
-Remek főnök lesz belőled!
-A nagy sárkány Győző!
Egyáltalán nem tetszett ez az egész,úgy döntöttem elvonulok. Takonypócék az egyik sarokban beszélgettek, valamit nagyon figyeltek. Nem akartam megzavarni őket, így Kőfejt kérdeztem.
-Mi történt velük? Mit néznek ennyire?
Nagyot sóhajtott, majd a terem másik felébe mutatott.
-Őt.
Egy lány állt ott. Vajszőke haját apró, egyenetlen fonatban hordta,vállára fektetve. Szeme tengerkéken fénylet, ez volt arca ékessége. Kék felsőt viselt, fekete szoros nadrágot, rajta egy tüskés szoknyával. Gyönyörűen nézett ki.
-Már érted, hogy mit bámulnak? -kérdezte Kőfej szomorkásan-A neve Astrid. Astrid Hofferson, délről érkezett,régen költözött el családjával,egy kellemetlen ügy miatt, de most vissza szeretnének jönni. A fiúk most azon gondolkoznak, hogyan hódíthatnák meg, engem meg el fognak felejteni.
Megsajnáltam Kőfejt,hiszen remek lány volt, de nem az esetem. Bár volt négy éve egy cikis ügyünk, de lerendeztük, így újra barátok lehettünk, furcsa szorongás nélkül.
-Sajnállak-nyögtem ki, fél órányi gondolkodás után.
-Én meg a Hofferson lányt. Mi lesz itt, ha mind a négyen ráhajtotok.
-Engem kérlek hagyj ki ebből, ismersz nagyon jól.-válaszoltam szorakozottan.
-Igaz-nevetett.
-Beszélek velük.
Kőfej csak egyet értően bólintott.
Oda sétáltam a fiúkhoz, akik éppen a "stratégiát" beszélték át.
-Beszélhetünk?
Mindannyian rám meredtek.
-Persze-mondta Halvér.
-Szerintem nem kéne máris letámadni a lányt.
-Húu, valaki féltékeny!-röhögött Fafej.
Éppen megszerettem volna mondani, hogy nem erről van szó, de apám oda jött hozzánk.
-Fiam, körbe kéne valakit vezetned Hibbanton.
Érdeklődve fürkésztem apámat. Nekem kéne valakit körbe vezetnem? Hiszen az a főnök dolga! Úgy döntöttem,hogy inkább nem ellenkezem,tudtam,hogy rossz vége lenne,így csak kiböktem a választ.
-Ok. De kit kéne?
Apám a terem másik végébe mutatott.
-A Hofferson lányt.
A pupilláim hatalmasra tágultak, köpni-nyelni nem tudtam. A többiekre néztem, Kőfej kedvesen mosolygott, ezzel egyetértését fejezte ki, de a fiúk,mindnek vörös lett a feje, és tudtam, hogyha apám nem lenne itt, akkor tuti rámugranának. Úgy tűnik tényleg nem tudják felfogni, hogy semmit sem akarok attól a szegény lánytól,csak barátságot, hiszen a főnök legyen jóban a faluval.
-Oké? -történt meg apám hangja gondolataatm.
-Ümm. .persze.
-Remek-nevetétt fel.
Lassan elindultam a terem másik végébe, de előtte mégegyszer látnom kellett azokat a paradicsom fejűeket, így hátra pillantottam. Szemük még mindig szikrákat szórt. Barmok.
***
-Szia-köszöntem neki.
-Helo-üdvözölt halkan, visszafogottan.
-Szeretnéd látni a falut? Ha akarod körbe vezethetlek.
-Persze, jó lesz hozzá szoknom az új lakhelyemhez.
Hangjában volt valami csalódottság, szeméből bánat tükröződött. Úgy láttam nincs ínyére a költözés.
-Nem akarsz ide jönni ugye?
-Nem erről van szó. Csak nehéz mindent ott hagyni, és új életet kezdeni!-könnyek gyültek a szemében. Lassan kimentünk a teremből, és leültünk az egyik lépcsőre.
-És amint ezzel végeztünk jönnek a további gondok,mint például az a három srác. Láttam hogyan néznek rám! -az utolsó mondatát enyhe undorral az arcán válaszolta.
-Na igen velük nehéz lesz, főleg, hogy már kész a "haditervük" hozzád.-mosolyogtam.
-Ó, szóval engem csak úgy birtokolno lehet? -horkant fel. Próbált sértődött arcot vágni, de nem tudott. Elnevettük magunkat.
-Hidd el jó lesz itt neked. -mosolyogtam rá.
-Remélem-viszonozta a mosolyt-de téged mi bánt?
Furcsán néztem rá.
-Ugyan már, látszik rajtad, hogy nyomja valami a lelkedet, . Kivele, miaz?
Nem tudtam mit mondani. Öt perces sem ismer, és már látja elfojtott dolgaimat. Elképesztő!
-Apám. Egy év múlva szeretné átadni nekem az irányítást, de én nem hajlok az ötlet felé. Az nem én vagyok. Kalandozok, új szigeteket fedezek fel,mindent csinálok, csak nem maradok itt.
-De most itt vagy.
-Kivételes alkalom. Elég rám nézni.
-Ugyan már. Nem kel tonnás vikingnek lenned ahoz, hogy elfogadjanak.
-Elvileg. ...
Szomorkásan rá néztem de nem akartam,hogy rossz kedve legyen.
-Akkor megnézzük a falut?
-Persze-nevetétt fel.
-Pattanj fel. Ő Fogatlan a sárkányom, nyugi nem bánt.
-Nekem is van. A neve Viharbogár, egy sikló.
Füttyentett egyet és már itt is termett.
-Szép példány.
-Köszi-vigyorgott.
Felültünk hátas barátainkra, és már hasítottunk is át az éjszakán.
***
Megmutattam a falu minden zegét-zúgát, minden tetszett neki. Nagyon kedves, és szimpatikus, sok közös volt bennünk. Imádtuk a sárkányokat, a térképet, a kalandozást. Elmesélte ,hogy ő Lugtuktól délre, a legjobb szekercés harcos. Érdekes, hiszen ő lány, de nem akartam előítéletes lenni. Nagyon jól megértették egymást Viharbogárral, majd nem úgy, mint én Fogatlannal. Nagyon furcsa érzést keltett bennem, mintha.. ..mintha. ..szerelmes lennék belé. Nem az lehetetlen, Hablaty Horrendous Haddock lll soha nem szerelmes, és lányok sem szeretnek belé. De akkor ez mi? Próbáltam elhesegetni az ilyen gondolataimat, és tovább figyelni rá.
-Baj van? -kérdezte Asztrid ilyedten.
Vissza zökkentem a valóságban.
-Nem dehogy is,csak elkalandoztam.
-Ó, értem. Min járt a fejed?
Most mit mondjak? Nem mondhatom azt, hogy "Á, semmi különösön, csak azon, hogy bejössz nekem! " Azonnal menne el innen. Bár jó ürügy lenne apámnál, hogy miéry nem lennék jó főnök. Ezek a rossz gondolatok!
-Hablaty?
-Ó, igen, persze miért is ne! -hadartam.
-Te aztán tényleg két lábbal a föld felett jársz!
-Nekem ez többnek tűnik két lábnál. -mondtam, miközben lenéztem Fogatlan hátáról a mélybe.
Mind ketten felnevettünk . Na igen, sokszor vicces tudok lenni, még akkor is, hogyha nem is tudok róla.
***
Későre járt már, gondoltam haza kéne indulni.
-Asztrid, szerintem induljunk haza, nehogy aggódjanak érted.
-Ugyan már-legyintett-a szüleim már hozzászoktak .Egyszer hét évesen eltűntem három napra, mindenki halálra aggódta magát, én meg nem értettem semmit!
Még egy közös dolog.
-Akkor mit csináljunk?
-Maradjumk kint, majd reggel haza megyünk, beszélgessünk.
Az utolsó mondatját nagyon kedvesen mondta. Olyan érzésem volt.,mintha már ezer éve ismerném. Leszálltunk a medencénél, a sárkányok oda feküdtek mellénk, mi meg elkezdtünk beszélgetni.
-Szóval itt kezdődött minden.
-Igen. -bólintottam. -Azt még nem is mondtad,hogy ti miért is nem harcoltok a sárkányokkal! ?
-Ez megint egy hosszú sztori lesz. -mosolyodott el.
-Van időnk.
-Oké-kezdte-az egész úgy kezdődött, hogy találtunk egy asszonyt a parton ájultan. Ápoltuk, amig fel nem ébredt. Állandóan hívoty egy sárkányt, és azt mondta, hogy ő vigyáz egy egész fészeknyi sárkányra, vissza kell hozzájuk mennie. Mi persze nem hittünk neki, úgy sejtettük, hogy agyrázkódása van. Egyik este azonban elszökött ,de anyám követte, egy jéghegyig. Ott bement, és tényleg igaz volt minden amit mondott. Azóta élünk együtt sárkányokkal, és anyám barátnője lett. De ez már több mint három éve.
-Akkir ez a nő is ide fog költözni?
-Igen, bár még nem tudja, hogy ide, csak azt, hogy eljövünk délről.
-Értem.
Nem értettem, hogy mi fogott meg a lányban. Lehet, hogy a humora, a sok közös tulajdonságunk, de ez túl egyszerű lenne. Jó sokáig elbeszélgettünk még a sárkányokról,és a szigetek közti kapcsolatokról, észre sem vettük, hogyan röpül az idő.
***
Elgondolkoztam, hogy mi fog történni reggel. Előre félek azoktól a síkagyuaktól, de Asztridot sem kell tőlük majd megvédeni,elintézi őket. Halvány mosoly ült ki az arcomra,ezen a gondolatomon. Ránéztem Asztridra,aki éppen az egyik kalandját mesélte. Igazán bajos gyerek lehetett, pont úgy mint én. Erről eszembe jutott egy dal, amit apám énekelt mindig,kis koromban. Amikor megkérdeztem,hogy mi ez a dal, akkor soha nem mondott semmit, csak elment. Elkezdtem dúdolgatni.
-Mit énekelsz Hablaty?
-Öhm. .semmit,csak egy régi dalt.
-Énekeld el!
-Tessék?-néztem rá értetlenül.
-A dalt! Énekeld el.
-De hát én nem tudok énekelni! Kóros fülgyulladást fogsz kapni!
-Kóros fülgyulladást? Létezik egyáltalán ilyen szó? Kérlek.
Láttam, hogy nem tudok neki ellentétbenmmondani, nem is nagyon akartam, nem volt választásom.
-Oké, de bármilyen fájdalomért nem vállalók felelősséget.
-Rendben! -nevetett.
-I"ll swin and sail on savages sear,with ne"er a fear of drowing. -kezdtem, halkan, lassan. -And gladly ride the waves of life,if you will marry me. -Asztrid szeme nagyra nyílt, nagyon csodálkozott, bár megértem, főleg a szöveg miatt. -No scorching sun, not freezing cold, will stop me on my journey, if you will promise your heart and-folytattam volna, de akkor ő kezdte el.
-And love me for eternity-mosolygott. De honnan ismeri? -My dearest one, my darling dear, your mighty words astound me. But I"ve no need of mighty deeds, when I feel your arms around me.
Egyre gyorsabban énekelte a végét,a kezét nyújtotta. Akkor táncoljunk, de én folytattam az éneklést.
-But I will bring you rings of gold, and even single you poetry-megfogtam a kezét,és elkezdtem vele táncolni, egy régi táncot.-And I would keep you from all harm! If you would stay beside me.
-I have no use for rings of gold-tényleg jól ismeri az egész dalt.-I care not for your poetry, I only want your hand to hold.
-I only want you near me! -szakítottam félbe. Egymásra mosolyogtunk, és együtt folytattuk tovább, nagyon gyorsan táncolva.
-To love, to kiss, to sweetly hold, For the dancing and the dreaming. Through all life's sorrows and delights . I'll keep your love beside me. I'll swim and sail on saveges seas,with ne'er a fear of drowing. And gladly ride ,the wawes of life, If you will marry me.
Mind ketten a földre rogytunk, és hangosan nevettünk.
-Még, hogy nincs hangod!-vigyorgott.
-Nincs is! -mondtam, majd újra elnevettük magunkat. Tudtam, hogy Asztriddal jól kifogunk jönni. Rájöttem, hogy mit láttam benbe, ami miatt megtetszett. A jövőt.
