Dorothy Blog Award

Sziasztok!

Ma még nem egy új résszel jöttem (de már alakulóban van), hanem egy díjjal, amit szeretnék megköszönni T. Vicky-nek a Life with the twins című blog írójának.  De a lényeg:

Dorothy Chanté, a Die Verfluchten című blog tehetséges írója hirdetett egy díját,ami a "Kampány az olvasókért" nevet viseli. Az egésznek az a célja, hogy a kevésbe olvasott és reklámozott blogoknak is minél több olvasója legyen. Személy szerint nagyon jó ötletnek tartom, és jó sokáig is tudnám dicséni miatta a bloggerinát. Akkor kezdjünk is bele!


                                                       Szabályok:

• Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.
• Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad.
• Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad.
• Írj 12 dolgot a saját blogodról.
• Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban.
• Kommentelj annak a blogján 1 fejezethez (vagy akármihez), akitől kaptad, ugyanis mindenkinek jól esik a visszajelzés, ez lehet kritika, véleményezés, vagy az esetleges tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő legyen!
• Cseréljetek linket is! Rakd ki azt, akitől kaptad, és írj neki, hogy ő is rakjon ki téged.
• Küldd tovább legalább 12 embernek a díjat! (ezt azért kell, hogy mindenkihez eljusson.)
• Ha beszállsz ebbe a "díjrendszerbe" kérlek gondoskodj róla, hogy az "oklevél/képecske v. mi" mindig erre az oldalra vezessen, hogy aki nem értené mi is ez, az is értesüljön róla.
• Az utóbbival együtt megkérnélek, hogy tedd ki látványos helyre az alábbi képecskét, a linkel együtt, ennek oka megint csak a népszerűsítése a kampánynak. 

 A díjat nagyon szeretném megköszönni T. Vicky-nek. Igazán sokat jelent, hogy gondoltál rám.

  

                                                      12 dolog T. Vicky blogjáról:

1. Ez a blog egy HTTYD fanfiction, ami az ikrek szemszögéből íródott.

2. Igazán egyedi ötletnek tartom, hogy nem egy "főszereplő" szemszögéből írja le a történetet. (természetesen az ikrek is valamilyen szinten fontosak, de mégsem annyira mint mondjuk Hablaty.)

3. Bírom a stílusát.

4. Kedvenc részem az volt, amikor Kőfej csillámpónikkal álmodott.

5. Tasma (az egyik szereplő) eléggé hasonlít az egyik kedvenc könyvem szerelőjére. (aki az Oksa Pollock nevű könyvsorozatból Tugdual Knut.)

6. Nem értem, hogy miért nyírta ki Rexet. 

7. A Kapitóliumban én is a Domestost csípem a legjobban. ;)

8. A blog 2014. 09. 12.-én indult.

9. Kőfej igazán kapós a fiúk körében.

10. A történet Hibbanton játszódik.

11. Az eddigi összes design zöld volt.

12. Várom a folytatást.

  

                                                       12 dolog a saját blogomról:

1. A blogomban nem összefüggőek a részek (csak ha hosszúak lettek, és akkor szétbontom), hanem kisebb novella szerűségek.

2. HTTYD fanfiction.

3. Kaptam már rá jót és rosszat egyaránt.

4. A blog nem valami profi, hiszen én magam is kezdő vagyok.

5. A design Lucy T. munkája.

6. Több blogomba beraktam már egy bizonyos Írisz nevű szereplőt. Őt teljesen magamról mintáztam.

7. Legtöbbször Astrid Hofferson szemszögéből írok.

8. A legtöbb részben van egy olyan szereplő, akinek "sötét múltja" van.

9. Jelenleg ez az egy "történetes" blogom van.

10 A blog 2014. október 23.-án (ez gy csütörtöki nap volt) nyitotta meg kapuit.
11. A fülszövegbe nem tudtam mit írni, így hát eléggé bénácska lett.
12. Nem tudom, hogy miért ezt a nevet adtam neki.

                                                          T. Vicky kérdései:


1. Mit szeretsz az ikrekben? - Imádom ,hogy olyan hülyék, és megunhatatlan poénok gazdái.
2. Rufflout vagy Rufflegs? - Rufflout.
3. Ki nyeri a viadalt? - Nem tudom. Remélem kitalálsz valami csavart, és mindenki túléli. :D
4. Neked tetszik a mostani design? - Igen.
5. Mennyire gyakran olvasod a blogot. - Régebben olvastam, de mostanában valahogy elfelejtődött. A díjnak hála újra elolvastam, és azt hiszem találtál egy új (pszichopata) olvasót.
6. Javaslód új szereplők betételét? - Nem. Szerintem a mostaniak remekül megfelelnek.
7. Kőfej vagy Fafej. - Hm...Ez nehéz kérdés. Mindkettőt ugyanúgy imádom.
8. Furcsák neked a szemszögek? - Nem.
9. Várod az új részeket? - Sárga. (Tudod, "hülye" kérdésre, hülye válasz) De természetesen igen!
10. Egy tízes skálán mennyire értékeled a blogot? - 7-8
11. Több kérdést viszont nem tudok. - Oké, pedig szívesen válaszoltam volna még rájuk.

                                                  12 kérdés a blogommal kapcsolatban:

1. Mennyire tetszett? Kérlek értékeld egy tízes skálán.
2. Zavar, hogy nem összefüggő történet?
3. Melyik a kedvenc részed?
4. Miért?
5. Igaz, ahogyan már említettem nem összefüggő történet,de ki a kedvenc szereplőd?
6. Miért?
7. Mit gondolsz a design-ről?
8. Melyik rész tetszett legkevésbé?
9. Miért?
10. Van-e szerinted "jövője" a blognak? (nem szándékozom abbahagyni, de érdekel a véleményed.)
11. Őszintén! A blogot továbbra is olvasni fogod? (nem sértődöm meg, viszont az őszinteséget becsülöm.)
12. Szerinted min kéne változtatnom? Hogyan tudnám "még jobbá" tenni a történeteket?

                                                              Akiknek küldöm:

                                                  M. Mircsi- Behind The Mask
                                                    Kertész Kinga- Üzenem
                                                   Németh Barby- Édes Élet
                                        Fanni Kis-Franciska Ribiczey: Névtelenek
                                                   Lauren Cox- Laura Design
                                          Netty L. Nelson- See Me Now
                                            Firerose- Miracle In The Night
                                                  Barla Szabó Zsófi- Más
                                                      Lucy T. - Survive
                                                  Tóth Viktória- A 2. Világ
                                                 S. Claire- Ünnepi Zűrzavar
                                                  Ropi- Szerelem a neten

A szívemben élsz tovább

Sziasztok.

Készen lett az új rész, remélem elnyeri a tetszéseteket. Kérlek írjatok hozzászólást, vagy üzenetet a chat-ben. Jó olvasást!

Astrid H.

 - Fuss! Gyorsan, gyerünk! - üvöltötte torka szakadtából, miközben egy újabb rémségnek húzott be. A fejemet ide-oda kapkodva néztem az elém táruló borzalmas látványt. A falu romokban hevert, mindenhonnan lángok csaptak ki. A szemem csípni kezdett a könnyektől, amik lassan folytak le piszkos arcomon. Tudtam mit kéne tennem, de a lában a földbe gyökerezett. Nem voltam képes megmozdulni. Az emberek menekültek a házakból, de sokukat elkapták ezek a szörnyek. Nem mindenki tudott elmenekülni. Erőt vettem magamon, majd egy utolsó pillantást vetettem a bátyámra, és elindultam. Futottam ahogyan csak bírtam, de nem voltam elég gyors. Egy  árkány elállta az utamat, és gonoszan vigyorgott rám. Szájában ocsmány fogak sorakoztak, amikkel kitudja már hány embert marcangolt szét. Sikítottam, de senkit sem érdekelt. Csak a saját bőrüket akarták menteni. Szememmel a bátyámat kerestem, aki éppen felém futott. Mielőtt a fenevad még elkapott volna, rávetette magát, így elterelte a figyelmét. Teljesen lefagytam.

 - Rohanj! - parancsolt rám, miközben a szörny ide-oda csapkodott a farkával, hogy leszedje magáról.  Feleszméltem, aprót biccentettem, majd elrohantam. A szél csípte az arcomat, homályosan láttam már. Az erdő felé vettem az irányt, de még mielőtt beértem volna, vissza néztem. A bátyám a földön feküdt, és körülötte minden véres volt, de a rém már eltűnt. A torkomból állati ordítás szakadt fel, majd összerogytam a földön. Az emlékek bevillantak. Ahogyan együtt játsszunk a réten, és késő este érünk haza, és ezért persze leszidnak minket. Magam előtt látom, hogy átnyúl az asztalon, és elveszi az ebédemet a tányérról. Az arcomba vigyorog, és megpaskolja a fejemet. Ezek egy pillanat alatt törtek össze, és tudtam, soha sem lehet majd megragasztani őket. Kitépték őket belőlem. Soha sem lesz már minden ugyan olyan. Legalábbis Gus nélkül nem. A legrosszabb pedig az, hogy miattam halt meg. Ezt nem fogom megbocsájtani magamnak.

Így tizenegy évvel később vissza gondolva, már egészen máshogy látom. Itt állok pontosan azon a helyen, ahol a bátyámat megölte az a Szörnyen Nagy Rémség. Még ma is rettentően fáj, hogyha rágondolok, és olyankor bevillannak a borzalmas képek. Nem hiszem, hogy valaha teljesen túl tudom tenni rajta magamat, de igyekszem. Akkor hat évesen nem tudtam volna megakadályozni a tragédiát, de talán még ma sem tudnám. Belátom, nem az én hibám volt, hiszen csak rosszkor álltam rossz helyen. Megpróbálok minden napot úgy élni, mintha az lenne az utolsó. Ki kell használni a lehetőségeimet, mert Gus értem halt meg. Be akarom bizonyítani, hogy nem hiába! Közelebb léptem sírjához, és ráhelyeztem a rózsát. Sokszor kijárok hozzá, ha tanácsra, vagy segítségre van szükségem. Itt érzem magam hozzá a legközelebb. Sokáig nem tudtam elfogadni, így hát úgy éltem, mitha köztünk lett volna. Ha valaki a helyére akart ülni, rákiáltottam, hogy " Hé, ne ülj Gus ölébe!" vagy amikor anyám, az eset után egy hónappal rendbe akarta rakni a bátyám szobáját, egyszerűen megkérdeztem tőle: " Megengedte?". Egy idő után megértettem, hogy már nem fog vissza térni, de akkor viszont a depresszió legmélyebb bugyraiba zuhantam. Nem ettem, nem aludtam, de az is ritkaságnak számított, hogyha megszólaltam. A szüleim nem tudtak velem mit kezdeni, csak aggódtak. Egyre vékonyabb lettem, a lábamat már szinte ki sem tettem a házból. Emlékszem még arra a napra, amikor anyám bejött, és ellentmondást nem tűrő hangon azt mondta: " Elég!" Tudtam, hogy igaza van, de se energiám, se kedvem nem volt változtatni. Hosszú, kínlódásokkal teli napok után rávett, legalább menjek ki, és találkozzak a nem létező barátaimmal. Igen, nem voltak. Mindig is magamnak való voltam, csak a családomra "tartottam igényt" , így nem ismerkedtem velem egykorúakkal. Sokszor megkérdezték tőlem, hogy " Ez így jó neked? Barátok nélkül?". A válaszom pedig mindig igen volt. Megfelelt. Tökéletesen. Azt be kell ismernem, édesanyám megint igazat momdott. Amint kiléptem a biztonságot jelentő házból, valami furcsa érzés fogott el. Egyszerre volt felemelő, és lesujtó. Remek érzés volt újra a friss levegőn lenni. Most nem a dohos szobában ültem, hanem kint a való életben, ami sürög-forog, szinte megállás nélkül. De itt elbizonytalanodtam. Vajon én, hogyan tudnék beilleszkedni. Hiszen nagyjából senkit sem ismerek! A kezdetleges lelkesedésen egy pillanat alatt változott át félelemmé, és szorongássá. Ez egyszerre túl soknak bizonyult. El kellett mennem egy nyugodtabb helyre, ahol gondolkodhattam. Elindultam az erdőbe. Abba, ahova azon az estén is menekültem. Próbáltam kiűzni a fejemből az előtörő gondolatokat, de nem sikerült. Hallottam a hangját, ahogyan a nevemet üvölti. Éreztem a sárkány leheletét, és láttam a bátyámat, amint ráveti magát. Leültem egy köre, a fejemet két kezem közé fogtam. A könnyek lassan folytak le az arcomon, miközben csak annyit éreztem, hogy fáj. Nagyon.  Nem tudom mennyit ülhettem ott, de arra eszméltem fel, hogy valaki áll mellettem. Ráemeltem tekintetemet, és jól szemügyre vettem. Látásból már ismertem, ő volt Hablaty, a főnök fia. Sovány testalkata miatt sokszor csúfolták, de különösebben nem érdekelte. Legalábbis úgy látszott. Zöld pólót viselt, amire rávett egy barna mellényt is. Fekete csizmájával a földet rugdosta, miközben smaragd szemével engem vizslatott.

 - Miért sírsz? - kérdezte néhány percnyi csönd után.

 - Mert hiányzik a bátyám. - szipogtam.

Erre nem mondott semmit, csak leült mellém, és megölelt. Először megilletődtem, hiszen úgy igazán nem is ismer, de utána viszonoztam. Jó érzés volt, hogy valaki meg szeretne nyugtatni, és tudni, nem vagyok egyedül.

 - Jobb már? - nézett rám félénken.

 - Picit. - válaszoltam. Mert tényleg jobb lett.

Azon a délutánon, hét éves koromban, egy igaz barátra találtam Hablaty személyében. Rengeteget segített nekem. Túl jutatott a depresszión, és társaságba vitt. Hálás voltam ezért neki. Bármikor bármi történt, mi kiálltunk egymás mellett, segítettük a másikat. Megosztottuk a fájdalmainkat, és kiderült, egyikünk sem olyan, mint amilyennek látszik. Egyre jobban megismertük, nem csak a másikat, hanem magunkat is. Rávilágított arra, hogy ne másoknak, hanem magamnak feleljek meg. Mindig azt mondta: " Asztrid, a múltat soha ne felejtsd el, hiszen hozzád tartozik. De tanuld meg elfogadni, és hasznosítani a jövőben." A mai napig nem teljesen értem, hogy ezzel mit akart mondani, de idővel majd rájövök. Ebben biztos lehet. Ő az, aki mindig átlátott a maszkomon. Soha nem hitte el, ha hazudtam, vagy mű mosolyt produkáltam. Túl jól ismert, bár ez kölcsönös volt. Nem tudom most hol tartanék, ha nem toppant volna be az életembe. 

Egy kéz szorított a vállamon, mire hátra fordultam. Ott állt, és egy szerény mosoly kíséretében nézett. Felém nyújtotta a kezét, mire megragadtam, és felrántott. Leporoltam a szoknyámat, majd lassan vissza indultunk a falu felé. Hátra pillantottam a bátyám sírjára, tudtam, hogy most is figyel, és vigyázz rám. "Jó legyél hugi!" visszhangoznak a régen hallott szavai a fejemben. Nagyon hiányzik még mindig, de ahogy a régi viking szokás is mondja: Ha Thor elvesz tőlünk valamit, akkor egyben ad is. Lehet, hogy elvesztettem Gust, aki pótolhatatlan az életemben, viszont kaptam egy ugyan olyan fontos személyt. Őt. A legjobb barátomat.

Skrill veszély

Buuuu!:3

Nagyon sajnálom,hogy ennyit késtem a résszel. Nem szeretnék magyarázkodni, legyen annyi elég, hogy nem volt energiám. A mostani,lehet, hogy ismerős lesz néhány embernek,mert egy elkezdett blogom első része lett volna. De végül nem lett, szóval elhoztam nektek! Jó olvasást,csókot-puszit, meg minden mást. :)

Astrid H. 

 - Dobd már ide! - ordítottam idegesen.

Felálltam Viharbogár hátára, és vártam,hogy Takonypóc passzolja a dinnyét. Az ikrek gyorsan közeledtek felénk, bár ha jól láttam, éppen veszekedtek. Milyen meglepő. Hablaty és Halvér pedig az arénában "frissítették" a sárkányok könyvét. A múltkori kis sziget körútunkon nagyon sok új sárkány fajt találtunk, köztük volt a sikoltó halál is, amit sikerült elijesztenünk. Egy időre... Bele se merek gondolni, hogy mi lesz itt amikor vissza jön. Igen, vissza fog jönni, ez nem kérdéses. Addig is próbálunk rájönni, ennek a fajnak a titkára, bár Hablaty eléggé ideges emiatt. Meg is értem. Takonypóc még mindig magánál tartotta a gyümölcsöt, és idétlenül vigyorgott rám.

 - Mivan? - förmedtem rá.

 - Bírom az ideges lányokat. - kacsintott.

Unottan megforgattam a szemeimet, majd meguntam, és leszálltam a sárkányomról, és bementem az arénába,megnézni,hogy jutottak-e valamire. Mind a ketten a könyv felett görnyedve,olvastak,és szerintem észre sem vették,hogy itt vagyok. Megkocogtattam a vállukat,mire hátra fordultak. A szemeik karikásak voltak,látszott rajtuk,hogy egy ideje már nem pihentek.
 - Borzasztóan néztek ki,menjetek aludni.
 - Oké.-bólintott Halvér,és elindult haza,de Hablaty még maradt.
 - Khm. - köhintettem. Nem hallotta? Dehogynem hallotta. Csak nem érdekli. Tipikus......
 - Asztrid nem! Nem mehetek el...még! - felelte.
 - De a sikoltó halál még rá ér! - dehogy ér rá Asztrid,gondolkozz már!
 - Tudom,de most nem is az a baj.

Akkor meg mi lehet? A hangjában gyenge idegesség hallatszott,és láttam rajta,hogy eléggé meg van rémülve. Még sohasem láttam ilyennek. Remek. Ebből meg mi lesz? Rám nézett,és a kezembe nyomott a pikkelyt. Egy sárkány pikkelyt. Lila színe volt,a tapintása nyirkos,és érdes,nem túl kellemes. Az orromhoz emeltem,és megszagoltam. Égett szaga volt. Elfintorodtam. Éppen meg szerettem volna kérdezni,hogy miféle sárkánynak a pikkelye ez,amikor eszembe jutott. Basszus! Ilyen nincs. Hablaty biztosan láthatta rajtam az idegességet,és az ilyedtséget,mert aprót biccentett. Egy skrill-é volt. A villám sárkányá-é,aki nem ismer kegyelmet,és még senkinek sem sikerült beidomítania. Egyszer mi is próbáltuk,amikor Dagur akarta megszereznie, sajnos nem tudtuk. De azt befagyasztottuk egy jéghegybe! Akkor mégis hogyan szabadult ki?
 - Ez egy másik. - jelentette ki.
 - Egy másik skrill? - kérdeztem. Nem Astrid,nem egy másik skrill. Egy másik jakcomb. Hát pesze,hogy egy másik sárkány!
 - Igen,egy jóval nagyobb,és erősebb példány. A múlt éjjel járhatott Hibbanton,ezt az erdőben találtam. - emelte fel a pikkelyt. - És még lehet, hogy itt van a szigeten. - húzta el a száját.
Jaj. Egy skrill? Itt a szigeten? Ebből semmi jó sem sülhet ki. Mindent felrobbanthat,és villámokat szórhat. Hogy nekünk nem lehet egy nyugodt napunk sem! Vagy Dagur,vagy Alvin,vagy sikoltó halál,most meg ez a"dög"! Hát nem remek?
 - Akkor meg kell keresnünk? - kérdeztem félve a választól.
 - Igen,azt hiszem. - állt fel,és leporolta a ruháját.
Szóval így kezdődött az egész. Az egész kaland,amiben végül nem a skrill-é volt a főszerep. Ó,dehogy is. És mi még elhittük,hogy megússzuk egy ilyen bestiával? Milyen naivak vagyunk. Nálunk már soha sem lehet tudni. A sors akarta-e így? Talán. Vagy vonzzuk a veszélyt? Meg lehet. De,hogy megbántuk-e? Biztos,hogy nem. Csak akkor még nem tudhattuk. Na de akkor vissza az elejére.

Hablattyal felpattantunk a sárkányainkra,és elmentünk megkeresni a többieket,mert amíg mi szépen "elbeszélgettünk" ők abbahagyták a dinnye dobálást,és eltűntek. Vagyis nem mindenki,mert azt tudtuk, hogy Halvér otthon húzza a lóbőrt. Először ő hozzá mentünk. Bekopogtunk,az anyukája nyitott nekünk ajtót,és a barátunk szobája felé intett. Amint felértünk, nem lepődtünk meg a látványon. Halvér az ágyában horkolva markolászta a takarót, motyogott magában és a lábát.....a lábát Bütyök nyalogatta. Bah..... 
 - Alszik. - nézte unottan Hablaty.
 - Azt látom. - forgattam meg a szemeimet. Oda mentem az ágya mellé. Bütyök rám emelte a tekintetét, és szerintem tudta, hogy mire készülök. Lábamat Halvér oldalának támasztottam, és belerúgtam. A földön fetrengve kinyitotta a szemét, és fájdalmasan megdörzsölte az érintett részt.
 - Aúú,Asztrid! - "nyivákolt" - Miért vannak ilyen barbár módszereid? Miért nem tudtatok mondjuk megbökni,vagy szólni?
 - Egyáltalán nem barbárak a módszereim. - emeltem fel a mutató ujjamat, és kihúztam magamat. - És ez is kommunikáció volt. - vigyorodtam el.
 - Ahhaaa. - mondták egyszerre.Én csak legyintettem. Amatőrök.....
 - Na de nem ezért jöttünk! - csapta össze a tenyerét Hablaty. Ó,tényleg. - Gond van. Eléggé nagy gond.-vakarta meg a tarkóját.
 - Mégis mi? - ijedt meg.
 - Egy benga skrill itt Hibbanton. Az erdőben találtam meg a pikkelyét. Még friss volt.
 - Szerintünk még nem ment el. - tettem hozzá.
 - Meg kell keresnünk! - csapott ököllel a kézfejébe.
 - Pontosan! De most! - vágta rá Hablaty és már indultunk is.
De hova is? Hát azt nem tudtuk. Hol keressünk három rokkant agyút dinnye dobálás után? Passz.  Má egy ideje röpködtünk, amikor hangos röhögés ütötte meg a fülünket. Egymása néztünk, és kommunikáció nélkül is értettük egymást. Ők azok. Ki más lehetne? Senki sem üvölt az erdőben idegbetegen, csak az ikrek és Takonypóc. A fák lombjain át próbáltuk kiszúrni őket. Végül a medencénél bukkantunk rájuk. Gyosan leszálltunk,és bele is vágtunk a közepébe.
 - Gyertek,mennünk kell. -szólt nekik Hablaty.
 - Miért? - kérdezte Takonypóc.
 - Egy óriási skrill van a szigeten és elkéne üldözni. Röviden ennyi. - mondta Halvér úgy, mintha ez lenne a világ legalapvetőbb dolga.
 - De a skrillt nem abba a jéghegybe.... - értetlenkedett Fafej.
 - Ez egy másik példány. - sürgette őket az éjfúria lovas.
 - Óóó. - bólintottak egyszerre.
 - Hjaj! - sóhajtottam. - Útközben mindent elmondunk nektek, csak gyertek már Thor szerelmére! - csaptam össze a tenyeremet.
Felültünk a sárkányainkra, és elindultunk. Igazából fogalmunk sem volt, hogy hol keressük, így először az erdőt kutattuk át, és közben nagyjából felvázoltuk a helyzetet a többieknek. Bár mire eljutott az agyukig, én fáradtam bele....
 - Szóval egy giga nagy skrill. -értelmezte Takonypóc.
 - Aham. - bólintott Halvér.
 - És itt van valszeg a szigeten. - folytatta Fafej. De olyan értelmes arccal! Hah.
 - Ja. - csapta homlokon magát Hablaty.
 - Tök veszélyes lehet, és ha nem találjuk meg akkor bumm bumm lesz? - feltételezte Kőfej.
 - IGEN! - vágtuk rá mind a hárman.
 - Cooool!! - állapították meg az ikrek. Persze, őket ez azonnal lázba hozza!
A nap már kezdett lemenni, a horizont vörösen világította meg a tengert, apró sugaraival. Fáradtak voltunk az egész napos kereséstől, és a sok fától gülizett a szemünk. Úgy döntöttünk, hogy két csapatra oszlunk, és utoljára átkutatjuk. Én az ikreket kaptam. Remek! De legalább nem fogok unatkozni. Velük? Ugyanmár...
 - Na kapitány, merre menjünk? - kérdezte katonásan Fafej.
 - Északra. - röhögtem. Én mondtam. Velük nem lehet unatkozni.
Minden fa lombjába belenéztünk,vagy estünk, de ez részletkérdés. De semmi! Mintha nem is lenne a szigeten egy őrülten veszélyes vihart csináló bestia. Lehet, hogy már elment? Bár nyomokat akkor is kellett volna találnunk. Nem értem. Így elmélkedtem magamban, figyelve az ikrekre, nehogy felrobbantsanak valamit, amikor meghallottam Fogatlan kiáltását. Ez volt a jel.
 - Gyerünk.- intettem a többieknek, és már mentünk is a hang irányába.
Amikor odaértünk Hablaty egy fatönkbe dugott fejjel (?) várt minket, látszólag volt benne valami. Takonypóc.... Takonypóc pedig mint aki megint megnyerte az Olvadás Fesztet vigyorgott. Öööö? Most mivan? Ez nem a skrill.
 - Asztrid, ezt meg kell nézned. - intett Hablaty.
Odamentem hozzá, és belenéztem a nagy farönkbe. És bármilyen hihetetlen nem, nem egy sárkány volt benne. Hanem egy lány.....